Kedden délelőtt fegyverrel támadtak a nagyteveli polgármesterre, információink szerint a település sérült vezetőjét mentőhelikopterrel szállították kórházba. A hír pillanatok alatt elterjedt a közösségi médiában, a pontos tájékoztatás érdekében a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletéhez fordultunk, kérdésünkre egyelőre nem kaptunk választ.
A támadással kapcsolatban egy neve elhallgatását kérő nagyteveli lakos elmondta, nagyon megrázta a falut az eset. Szemtanúktól úgy tudja, a támadást semmiféle szóváltás, hangos vita, vagy veszekedés nem előzte meg, az elkövető besétált a polgármesteri hivatalba, majd elővette a gázpisztolyt és rálőtt a település vezetőjére. Az elkövetőt a lövések hangjára a helyszínre siető hivatali dolgozók és a közelben tartózkodók feltartóztatták a rendőrség kiérkezéséig.
Az eset kifejezetten nagy riadalmat keltett Nagytevelen, hiszen a polgármesteri hivatalban működik a település óvodája is, és a gyermekek a támadás idején már az épületben tartózkodtak, őket az óvoda dolgozói menekítették ki.
Az esettel kapcsolatban több politikus is megszólalt, köztük Magyar Péter és Takács Péter is, akik mielőbbi gyógyulást kívántak a merénylet áldozatává vált polgármesternek.
Amint a rendőrség válasza megérkezik, tájékoztatjuk olvasóinkat.
FRISSÍTÉS!
A Veszprém vármegyei rendőrség a közösségi médiában a következőket tette közzé:
"A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 76 éves Pápa környéki férfi február 10-én a reggeli órákban egy fegyverrel rálőtt a nagyteveli polgármesterre az önkormányzat hivatalában. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfinak korábban már voltak kényszerképzetei, és többször járt a polgármesternél.