Mintegy ötven gyermek vett részt idén a Szent Anna Plébánia által szervezett hittantáborban, amelynek ezúttal is a Szent József templom és környezete adott otthont. A hat és tizennégy év közötti táborozók többsége a Gyurátz, a Tarczy és a Weöres iskola tanulói közül került ki, de a református gimnázium közösségi szolgálatot teljesítő diákjai is segítették a programok lebonyolítását.
Az idei tábor központi témája Assisi Szent Ferenc volt. Tóthné Oláh Erzsébet táborvezető elmondta, hogy XIV. Leó pápa Szent Ferenc-évet hirdetett a szent halálának 800. évfordulója alkalmából, ezért választották őt a foglalkozások főszereplőjének. A gyerekek játékos formában ismerkedtek meg életével, rajzfilmet néztek róla, feladatokat oldottak meg, és közösen feldolgozták a Naphimnuszt is. Kiemelt figyelmet kapott a természet és az állatok szeretete, valamint a béketeremtés gondolata, hiszen Szent Ferenc példája ma is aktuális üzenetet hordoz.
A tábor mindennapjait közös éneklés és imádság színesítette. A déli harangszó idején a gyerekek minden alkalommal félretették a játékot és együtt elimádkozták az Úrangyala imádságot a templom udvarán. Az ebédet követően szabad játék, kézműves foglalkozások és közösségi programok várták a résztvevőket.
A hét során számos különleges élményben is részük volt a táborozóknak. Nagy sikert aratott a kutyás rendőrségi bemutató, amelyet Kocsis József, az egyik kisfiú édesapja tartott. A Veszprémi Főegyházmegyei Gizella Múzeum Utazó Múzeumpedagógiai Programja szintén ellátogatott a táborba. A gyerekek öt állomáson keresztül ismerkedtek meg Gizella királyné életével és szerepével az egyházszervezésben. A foglalkozások során hímeztek, kőfaragásokat készítettek, templomot építettek és számos játékos feladatot oldottak meg.
A nyári hőségben különösen népszerűnek bizonyult az a párakapu, amelyet egy szülői felajánlásnak köszönhetően használhatnak a gyerekek. A táborvezető szerint ez lett az idei év egyik legnagyobb szenzációja, hiszen a résztvevők örömmel hűsölnek alatta a forró napokon.
A táborban egy különleges kiállítás is helyet kapott. A Veszprémi Főegyházmegye által meghirdetett hittanverseny gyakorlati fordulójára készített zsebszentélyeket mutatták be a gyermekek alkotásaiból. Bár a pályázaton csak két tanuló ért el helyezést, a táborvezető fontosnak tartotta, hogy valamennyi munka bemutatkozási lehetőséget kapjon. A kiállítás így egyszerre szólt az elismerésről, a közös munkáról és a gyermekek kreativitásának megbecsüléséről.
A résztvevők számára a hét nemcsak élményekben és programokban volt gazdag, hanem közösségi és lelki feltöltődést is jelentett, amelyre sokan már évek óta örömmel térnek vissza.