A három este három külön témát járt körül: az egyéni imádságot, a közösségért mondott imádságot, valamint a másokért való könyörgést. Az alkalmakon szolgált dr. Németh Tamás, Baráth Julianna és Apostol Pál. Apostol Pál a harmadik este központi gondolatát osztotta meg.
Mint fogalmazott, a másokért való imádság nem választható el sem az egyéni, sem a közösségi imádságtól. Csak akkor tudok igazán másokért könyörögni, ha az Istennel való személyes kapcsolatom rendben van - hangsúlyozta. A közbenjáró imádság lényege, hogy túl tudjunk lépni önmagunkon, és mások élethelyzetét is Isten elé vigyük.
Kiemelte azt is, hogy a közösség szerepe megkerülhetetlen: a keresztény élet egyik alapja az együttlét. Amikor közösen imádkozunk, nemcsak egymás felé fordulunk, hanem tudatosítjuk, hogy Jézus is jelen van közöttünk - nemcsak irányít, hanem megerősít és elfogad. A hitmélyítő alkalmak ereje éppen ebben a közösségi megtapasztalásban rejlik. Az idei év vezérgondolata - szüntelen imádkozzatok, mindenekben hálát adjatok - arra hívja a hívőket, hogy az imádságot ne csupán kimondott szavakban, hanem életformaként éljék meg.
A böjti időszak különösen alkalmas arra, hogy az ember lelassuljon, és ráhangolódjon a húsvét üzenetére: nemcsak a golgotai áldozatra, hanem a feltámadás csodájára is. Ez azonban - ahogy elhangzott - nem pusztán értelemmel, hanem hittel ragadható meg. Hinni nem tudni kell, hanem merni - idézte egykori professzorát az igehirdető. Ez a bátorság jelenik meg abban is, amikor valaki nyíltan megvallja hitét, meghív másokat a közösségbe, és elindul az úton - akár egy egyszerű kérdésre válaszolva: Hova mész? - Templomba. Gyere te is.