Új szakaszához érkezett a Második Esély program, amely a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány együttműködésében, Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával valósul meg. Az országosan egyedülálló rehabilitációs kezdeményezés első mentett kutyái megérkeztek a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
A beköltöző menhelyi kutyákat gondos kiválasztást követően szállították az intézetbe, ahol tágas, kényelmes elhelyezést kaptak. A négylábúak új környezetben folytatják életüket a programban, amelynek célja nemcsak az ő fejlődésük, hanem a fogvatartottak személyes előrehaladásának segítése is.
A programban részt vevő fogvatartottak naponta két alkalommal, összesen négy órában foglalkoznak a kutyákkal. A közös munka során egy nagy, füves terület áll rendelkezésükre játékra, mozgásra és tréningekre. A foglalkozásokat képzett, tapasztalt kutyatrénerek segítik, akik szakmai iránymutatást adnak mind az állatok, mind az emberek fejlődéséhez.
A beköltöző kutyákat a fogvatartottak lelkesen és szeretettel fogadták, a program első pillanatait nyitottság és valódi érdeklődés jellemezte. A Második Esély program egyik fontos eleme, hogy a részt vevő fogvatartottak - szabadulásukat követően, az általános örökbefogadási feltételek teljesítése és alkalmasságuk megállapítása esetén - akár örökbe is fogadhatják azokat a kutyákat, amelyekkel korábban együtt dolgoztak.
A kezdeményezés komplex rehabilitációs szemléletre épül: a mentett kutyák fejlődése és a fogvatartottak személyes előrehaladása egymást erősítő folyamatként valósul meg - valódi második esélyt adva mindkét félnek.
Fotó: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány - Juhász Melinda MLake, Facebook