Vissza
Lezárult a tanév első féléve. A diákok megkapták az értesítőket, a jegyek bekerültek a naplóba, a számok most egy pillanatra talán nagyobb hangsúlyt kapnak, mint kellene. Mintha ezek döntenék el, ki mennyit ér, ki mennyire „jó”, ki mennyire „ügyes”.
Pedig a félévi bizonyítvány nem ítélet! Csak egy állomás. Egy pillanatfelvétel arról, hol tart most egy gyermek az útján.
Van, aki örömmel böngészi végig a jegyeket. Van, aki csalódott. Van, aki büszke, és van, aki szorongva mutatja meg otthon az értesítőt. Fontos lenne ilyenkor megállni egy pillanatra, és kimondani, ez a papír nem a gyermek értékét mutatja, hanem csupán visszajelzést ad a tanulás jelenlegi állapotáról.
Mindenki hibázik olykor. A felnőttek is. A tanulás nem egyenes vonal, hanem kanyarokkal, megtorpanásokkal, újrakezdésekkel teli út. Van, aki gyorsabban halad rajta, van, aki lassabban - de ettől senki sem több vagy kevesebb.
A legfontosabb üzenet most nem a jegyekről szól, hanem arról, hogy büszkék vagyunk a gyerekekre. Akkor is, ha nem lett minden tökéletes. Akkor is, ha ebben a félévben volt nehézség, kudarc, rosszabb eredmény is. Egy gyermeknek tudnia kell: szerethető, értékes és fontos - nem a számok miatt, hanem önmagáért!
A félévi értesítő nem lezárás, hanem lehetőség. Arra, hogy észrevegyük, miben kell segítség, hol van szükség több figyelemre, türelemre, bátorításra. És arra is, hogy megdicsérjük azt, ami már most sikerült.
Legyen ez a félévzárás inkább megerősítés, semmint számonkérés. Mert a legnagyobb eredmény nem a bizonyítványban van, hanem abban, ha egy gyermek úgy érzi: rendben van úgy, ahogy van - tud tovább fejlődni és ebben támogatják.
Kedves diákok! Csak így tovább!
