Vissza
Tizenöt éves a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának művészeti képzése. A jubileum alkalmából egykori diákok alkotásaiból nyílt kiállítás, a program pedig egykori és jelenlegi növendékek közreműködésével idézte fel az elmúlt másfél évtized fontosabb pillanatait. A jubileum nemcsak az eredmények számbavételére adott alkalmat, hanem arra is, hogy megszólaljanak azok, akik már a kezdeteknél ott voltak.
A művészeti képzés 2010-ben indult el a Refiben. Birkás Zsófia müvészeti szakgimnáziumi intézményegység-vezető maga is az első művészeti osztály tanulója volt, grafikusként végzett. Mint felidézte, annak idején még úttörőnek számítottak: az iskola és a művészeti képzés tulajdonképpen együtt fejlődött, miközben a lehetőségek és a körülmények is fokozatosan bővültek. Ma már egészen más feltételek között tanulhatnak a diákok.
A művészeti képzés kezdetén voltak olyanok is, akik megkérdőjelezték, hogy a művészet, különösen a színpadi tánc hogyan illeszthető egy református intézmény hagyományaihoz. Az elmúlt tizenöt év azonban bebizonyította, hogy a művészet mára a Refi szerves és elválaszthatatlan részévé vált. Ebben Pápa képzőművészeti és néptáncos hagyományai is fontos szerepet játszanak.
A művészeti képzés megszületésének történetét Kerpel Péter is testközelből ismeri: a kezdetektől, tizenöt éven át vezette a képzőművészeti munkaközösséget. Visszatekintve úgy fogalmazott, a képzés létrejötte a Református Kollégium történetéhez hasonlóan egyfajta csodaként él benne.
A kezdetekben már működött művészeti alapképzés, Kiss László kollégája pedig nagyszerű munkát végzett a táncoktatás területén. Az azonban akkor még korántsem volt magától értetődő, hogy a Refiben magas színvonalú képzőművészeti, grafikus- és festőképzés is induljon. A fordulatot a Müller Anitával folytatott beszélgetések hozták el.
A javaslat egyszerű volt, a megvalósítás azonban annál nagyobb vállalkozásnak tűnt: készüljön el a képzőművészeti képzés dokumentációja, adják be a pályázatot, és induljanak el. Kerpel Péter szerint akkor még ő maga is meglepődött azon, milyen bátor volt Müller Anita, végül azonban belevágtak. „Én úgy élem meg, hogy ha ezen nem lenne rajta a Jóisten áldása, akkor nem tartanánk itt” - fogalmazott.
Az elmúlt másfél évtized alatt a képzésből országosan is ismert műhely alakult ki. Az egyetemeken is számon tartják a Refiben folyó munkát, és várják az innen érkező diákokat. Kerpel Péter szerint ennek egyik fontos oka, hogy a tanulók komoly elméleti alapokat kapnak, amelyeket sokrétű gyakorlati képzés egészít ki. A 12-13. évre pedig egyre inkább kibontakozik saját stílusuk és egyéni alkotói arculatuk.
Ezt a felsőoktatásban is érzékelik: a Képzőművészeti Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen vagy a Széchenyi István Egyetemen is értékelik, hogy a Refiből jól felkészült, kellő tapasztalattal és tudással rendelkező, ugyanakkor saját hanggal érkező grafikusok és festők jelentkeznek.
Tizenöt év elteltével Kerpel Péter szerint a művésztanárok szakmai munkája is letisztultabbá vált. Pontosan tudják, milyen ismereteket kell átadniuk, milyen versenyeken érdemes elindítani a diákokat, és milyen színvonalat kell elérniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Az eredmények ezt vissza is igazolják: a művészeti területeken és a művészettörténeti versenyeken is születtek kiemelkedő eredmények, köztük OKTV-helyezések.
A siker mögött azonban nem csupán a versenyek és a felvételik állnak. Kerpel Péter szerint a mindennapi, elmélyült munka a legfontosabb, amely egyszerre lehet komoly, játékos és változatos.
A művészeti képzés egyik legnagyobb erejének pedig éppen azt tartja, hogy a magas szakmai elvárások mellett szeretetteljes közösségként működik. A szigor elsősorban a minőség iránti igényben jelenik meg, miközben a diákokat odafigyelés, gondosság és támogató légkör veszi körül. Véleménye szerint ez az egyensúly az, amely hosszú távon is működőképessé és eredményessé teszi a képzést.
A jubileumi kiállításra elsősorban olyan egykori diákokat hívtak meg, akik művészeti, mérnöki, tervezői vagy más kreatív pályán folytatták tanulmányaikat és életüket. Akadtak olyanok is, akik más hivatást választottak, de a művészet és az alkotás továbbra is része maradt az életüknek. A tárlaton egykori refis diákok alkotásai láthatók, amelyek egy-egy művészi pálya fontos állomásait is megmutatják.
Varga-Pesei Petra, a vizuális művészeti munkaközösség vezetője köszöntőjében felidézte: a tizenöt év egyszerre hosszú idő és egy fontos kezdet. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a képzés elindításában és az azóta eltelt években szerepet vállaltak, külön kiemelve Müller Anitát és Kerpel Pétert, akik a kezdetektől hittek abban, hogy a művészeti oktatásnak helye van a Refiben.
A tárlatot Nikolausz Krisztián művésztanár nyitotta meg. Gondolataiban a művészetben rejlő látható és láthatatlan tartalmakra helyezte a hangsúlyt. A tipográfiából kiindulva arról beszélt, hogy a látható forma mellett legalább olyan fontos lehet az, ami első pillantásra nem látható: a tér, a csend, a szünet, a kihagyás. A kiállított műveket is érdemes ennek szellemében szemlélni, hiszen valamennyi egy-egy alkotói út állomása.
A megnyitón szó esett arról is, milyen hosszú út vezet a kezdeti próbálkozásoktól az önálló képi világ kialakulásáig. Az alapozó feladatok, a rajzi gyakorlatok, a művészettörténet és az anyagismeret mellett a kreatív feladatok, a kísérletezés és a stíluskeresés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a diákok fokozatosan megtalálják saját hangjukat. A 11. évfolyamon zajló stíluskereső projekt és az ötödik év vizsgamunkája már ennek a tudatosabb szakmai fejlődésnek fontos állomása.
A képzés eredményei között említették a diáktárlatokat, a félévi és év végi bemutatókat, a szakmai kirándulásokat, a pályázati és OKTV-eredményeket, a sikeres egyetemi felvételiket, valamint az egyre bővülő eszközparkot. A diákok számos belső és külső szakmai megrendelésben is kipróbálhatják magukat, az intézményekkel és cégekkel kialakított együttműködések pedig valódi szakmai tapasztalatot adnak számukra.
A jubileumi tárlat egyik fontos üzenete éppen az, hogy a művészeti képzés nem csupán szakmai tudást ad. Az elmúlt tizenöt év során olyan egykori diákok kerültek ki az iskolából, akiknek a művészethez való viszonya későbbi pályájukon is meghatározó maradt.
A jubileumi eseményen a Kőris zenekarban is egykori és jelenlegi refis diákok léptek fel, a folyosón pedig fotókiállítás idézte fel a táncosok elmúlt éveit.
Nagy Borbála, a néptáncos munkaközösség vezetője számára különösen fontos volt, hogy a jubileumi esemény szervezőjeként, refis pedagógusként és egykori diákként is jelen lehetett. A fotókiállítás kapcsán a tánc és a fényképezés kapcsolatáról beszélt.
A tánc a mozgás művészete, egy-egy mozdulat pedig egyszeri és megismételhetetlen. Egy előadás is csak abban az adott pillanatban létezik - felvételen rögzíthető ugyan, de a helyszínen átélt élmény ugyanúgy nem ismételhető meg. A fénykép azonban képes arra, hogy egy eltűnő pillanatot megőrizzen, és a múltból újra a jelenbe emelje.
Éppen ezért nagy felelőssége van a fotósnak abban, hogy melyik pillanatot választja ki, és hogyan örökíti meg. Nagy Borbála szerint egy jó fénykép képes visszaadni egy előadás lényegét, és egyetlen képkockával is felidézni valamit abból az élményből, amely egykor a színpadon megszületett.
A jubileumi kiállítás képeit Bathó Nándor és Holb Levente készítették, akik évek óta dokumentálják a művészeti képzés fontos eseményeit. Nemcsak a színpadi produkciókat örökítették meg, hanem a próbákat, az előkészületeket és azokat a feszült, izgalmas pillanatokat is, amikor a táncosok már a színpadra lépés előtt az utolsó mozdulatokat igazítják.
Nagy Borbála szerint a fotósok munkájában az évek során egyre inkább megjelentek az igényesebb, művészi kompozíciók és izgalmasabb képkivágások is. A most bemutatott gyűjtemény nagy és magas színvonalú anyag, amelyet ideje volt fizikai formában is megmutatni. A képek a későbbiekben a táncterem és a folyosók falait is díszítik majd.
A jubileumon egykori és jelenlegi diákok beszélgetése is helyet kapott a programban, így a tizenöt év története több generáció szemszögéből rajzolódhatott ki. Az iskola udvarán pedig Ézsiás István avantgárd szobrai is hivatalosan a közösségi tér részévé váltak.
A művészeti képzés másfél évtizede alatt sok minden változott: fejlődtek a termek és az eszközök, bővültek a szakmai lehetőségek, újabb és újabb diákok léptek be az iskola kapuin, majd indultak tovább saját útjukon. Ami azonban állandó maradt, az az alkotás iránti igény és az a közösség, amelyben a művészet nem pusztán tantárgy, hanem a mindennapok része.
A jubileumi kiállítás így egyszerre szólt a múltról és a jelenről: az egykori diákok munkái az elmúlt tizenöt év eredményeit, a táncfotók pedig azokat a pillanatokat őrzik, amelyek egyébként már régen tovatűntek volna. A mozdulat, a diákévek és egy-egy alkotói korszak elmúlik, de a megszületett művek és a megőrzött képek tovább viszik annak emlékét, ami a Refiben az elmúlt másfél évtizedben létrejött.
