Vissza
Az Esterházy-kastély „Hónap műtárgya” sorozatának májusi darabja egy különleges, 1839-ből származó emlékkönyv. A ritka műtárgy a Győry-gyűjteményből került elő, és nemcsak szépen fennmaradt állapota miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert egy férfi emlékkönyvéről van szó - történeti dokumentum, amely betekintést enged egy reformkori értelmiségi fiatal mindennapjaiba és kapcsolatrendszerébe. 
Az emlékkönyv tulajdonosa Szentmihályi Sándor volt, aki 1825-ben született Győrben református családban. Tanulmányait Komáromban kezdte, majd a Pápai Református Kollégium diákja lett, ahol jogi tanulmányokat is folytatott. Később ügyvédként dolgozott Győrben, és a szabadságharc eseményeiben is részt vett.
Az emlékkönyvek hagyománya egészen a középkorig vezethető vissza. A korai, úgynevezett album amicorum kötetek elsősorban vallási és baráti kapcsolatok emlékeit őrizték. A 18–19. századra azonban már a polgári kultúra részeivé váltak, és egyre inkább személyes, családi jellegű emléktárgyakként szolgáltak. Az emlékkönyvekbe barátok, iskolatársak, később kollégák írtak jókívánságokat, idézeteket, vallomásokat vagy intelmeket. A női emlékkönyvek különösen elterjedtek voltak: egy fiatal lány számára az emlékkönyv vezetése gyakran a felnőtté válás szimbolikus jelének számított. Éppen ezért különösen ritka, hogy egy férfi ilyen kötetet vezessen és megőrizzen.
Szentmihályi Sándor emlékkönyvét 1839-ben nyitotta meg, és 1840-től egészen 1865-ig találhatók benne bejegyzések. A legtöbb feljegyzés az 1840 körüli évekből származik, amikor a tulajdonos még diák lehetett. A későbbi bejegyzések már feltehetően ügyvédi pályájához, kollégáihoz vagy egykori iskolatársaihoz kapcsolódnak. A kötet különlegessége nemcsak személyes jellege, hanem tartalma is. Az oldalak között idézetek olvashatók többek között Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály és Bajza József műveiből. Nem teljes versek szerepelnek a könyvben, hanem rövid, gondolatébresztő részletek, amelyek a korszak műveltségéről és ízléséről is árulkodnak. A bejegyzések között egy ismert személyt is sikerült azonosítani: Kenessey Albert országos hajózási főfelügyelőt, akinek aláírása fennmaradt a kötetben.
Az emlékkönyv lapjain nemcsak szövegek, hanem rajzok és díszítések is helyet kaptak. Ezek az apró személyes nyomok teszik igazán élővé a tárgyat: egy reformkori diákélet, barátságok és emberi kapcsolatok emlékei bontakoznak ki belőle. Az emlékkönyvek hagyománya egyébként jóval tovább élt, mint gondolnánk. Még a 20. században is sok gyermek és fiatal vezetett hasonló füzeteket, amelyekben osztálytársak és barátok hagytak egymásnak emléket.
