Vissza
A költészet napján hajlamosak vagyunk pátoszos, nagy szavakat használni. De talán nincs is ezekre szükség. Elég annyi, hogy a versek itt vannak velünk – nemcsak a könyvek lapjain, hanem a mindennapokban is. Verset mondtak a napokban a locsolólegények, verseket válogattak a középiskolás végzősök a tablókra, ballagási meghívókra, együtt szavalt több száz diák március 15-e alkalmából, verset tanulnak a diákok a szavalóversenyekre, verseket hallgathatunk irodalmi színpadok műsoraiban és még hosszasan sorolhatnánk.
Pápa ebből a szempontból különösen szerencsés város. Olyan költők kötődnek ide, akiknek a neve ott van a tankönyvekben, akik itt születtek, itt tanultak, itt indultak el. Rab Zsuzsa, Petőfi Sándor, Csoóri Sándor, Nagy László, és még hosszan folytathatnánk a városunkhoz kötődő poéták sorát.
Az irodalom azonban nemcsak múlt idő, nem maradt meg csupán emléknek. A költészet ma is jelen van a városban. Közösségek tartják életben a verseket. Iskolák, óvodák, intézmények, közösségek, színjátszó csoportok és programok, ahol a versek nem tananyagként, hanem valós élményként jelennek meg. Amikor egy-egy idézet kikerül egy tablóra, amikor valaki felolvas egy verset, amikor gyerekek idézik a költők sorait csillogó szemmel – akkor történik valami csoda.
A költészet napja inkább emlékeztető. Arra figyelmeztet minket, hogy ezek a szövegek még ha évtizedekkel ezelőtt születtek is - nem porosak, nem távoliak. A költészet nemcsak az irodalmároké, hanem bárkié, aki megáll egy pillanatra, és elolvas egy verset.
Lehet, hogy nem az lesz az első gondolata, hogy vajon „mire gondolt a költő”, sokkal inkább az érzés lesz a fontos, amit a vers olvasása közben érez. Ehhez néha egyetlen sor is elég.
És a költészet csodája, az érzés már itt születik meg – bennünk.
