A tavaly ismét megnyitott Huszár Közösségi Ház célja, hogy ismét aktív részévé váljon Pápa kulturális és közösségi életének. Az intézményt jelenleg több mint húsz kisközösség használja, amelyek rendszeres foglalkozásokat és találkozókat tartanak az épületben. Az idei év egyik kiemelt célja a közösségek közötti együttműködések erősítése. A ház vezetése arra ösztönzi a csoportokat, hogy nyitottabb programokat szervezzenek, és saját kezdeményezéseiken keresztül is megszólítsák a pápaiakat.
Cseh-Müller Orsolya szakmai vezető elmondta: a megnyitás óta eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a közösségek fokozatosan birtokba vették a házat, új csoportok csatlakoztak, és egyre több program valósult meg. A cél továbbra is a közösségek működésének támogatása, ugyanakkor a város lakóinak megszólítása is.
Poráczky Tünde szakmai koordinátor tájékoztatása szerint 2026 egyik kiemelt feladata, hogy nyitott, a nagyközönség számára is elérhető programok induljanak. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, valamint kisebb, kamarajellegű eseményeket terveznek, elsősorban a százfős befogadóképességű előadóteremben.
A növekvő használat miatt kisebb felújítási és karbantartási munkák is napirendre kerültek. Folyamatban van a raktárhelyiségek átgondoltabb rendszerezése, valamint tervezik többek között a székek cseréjét és az előadóterem színpad előtti lépcsőjének felújítását is. Ezek a beavatkozások a közösségek kényelmesebb és biztonságosabb működését szolgálják. A programok létszáma változó, a néhány fős csoportoktól a 20-30 fős közösségekig.
A ház nemcsak saját szervezésű eseményeknek ad otthont: terembérlés keretében külső szervezők programjai is megvalósulnak. Ezekről a Huszár Közösségi Ház közösségi oldalain, valamint a városi online programajánlóban tájékozódhatnak az érdeklődők.
A cél hosszú távon az, hogy a Huszár Közösségi Ház a közösségek támogatása mellett nyitott programjaival ismét stabil és természetes része legyen Pápa kulturális életének.