A pápaiak először léptek pályára a nyári felkészülés során, míg a veszprémieknek ez már a harmadik előkészületi meccse volt. Egy korai góllal a vendégek szerezték meg a vezetést, a szünetig nem is változott az állás, bár mindkét oldalon voltak lehetőségek. A folytatásban mindkét csapat sokat cserélt, a vezetőedzők lehetőséget adtak a próbajátékosoknak. A Veszprém a második felvonásban ismét betalált, 0-2 lett a végeredmény.
Pápai Perutz FC – VSC Veszprém 0-2 (0-1) Gsz.: Volter, Lencsés
Jurik Patrik: Több próbajátékos szerepelt a csapatban, így kissé felforgattuk a megszokott összeállítást. Az optimálisnál fáradtabban mozgott a társaság, de igaz ez a Veszprémre is, emiatt több volt a technikai hiba, ugyanakkor az elvi hibákra nem lehet mentség. Ki nem kényszerített hibákból hozzuk helyzetbe az ellenfelet, elég csak megnézni a két kapott gólt. Az első húsz percet kivéve labdabirtoklásban a megbeszélt türelmes játékot hoztuk, amiből azért jó pár lehetőséget ki tudtunk dolgozni, azon leszünk, hogy ezt stabilan a meccs egészében tudjuk játszani. A próbajátékosok sorsáról a héten döntünk.
Pápai Perutz FC: Hauser M. - Molnár K., Molnár M., Zsirai, Rozs, Molnár Z., Iványi, Cser, Banai, Glázer, Erdei, cserék: Kiss, Tóth, Erdősi, Németh, Monda, Rozman, Sós, Szabó K., Hauser B., Mórocz, Pécskai.
A Perutz FC július 11-én szombaton 11 órai kezdéssel a Balatonalmádit látja vendégül.