
A verseny előtt Kiss Csaba, a Szabadgyalog SE elnöke felidézte, hogy a 2015-ben elhunyt szakember emléke előtt minden évben ezzel a bajnoksággal tisztelegnek. Az eseményen jelen volt Csapó László özvegye és lánya is, valamint a város alpolgármestere, Vadász Krisztina.

Az emlékverseny öt kategóriában zajlott. Az open-csoportban a legerősebb játékosok mérhették össze tudásukat, míg a gyermekek számára három korosztályos mezőnyt alakítottak ki. Emellett külön amatőr csoportban szülők, nagyszülők és kísérők is versenyezhettek. A legfiatalabb indulók között több óvodás is helyet kapott, akik külön elismerésben részesültek.
Összesen 64 sakkozó ült asztalhoz, köztük számos Pápa környéki versenyző. A mezőnyben a helyi játékosok mellett érkeztek résztvevők többek között Kőszegről, Székesfehérvárról és a környező megyékből is. A verseny hét fordulós svájci rendszerben zajlott, a legkisebbek csoportjában pedig dupla körmérkőzéseket játszottak. A partik során játékosonként 15 perc gondolkodási idő állt rendelkezésre.

Az open-kategóriában végül hazai siker született. A Szabadgyalog SE versenyzője, Zsegraics Péter szerezte meg az első helyet, míg klubtársa, Molnár Gábor végzett a második pozícióban. A dobogó harmadik fokára a Budapestről érkezett Gurka-Balla László állhatott fel.