
A pápai klub vezetőedzője, Korpics Gábor szerint a Spartan Kupa az egyik legerősebb hazai versennyé nőtte ki magát az elmúlt években. A viadalt évente kétszer rendezik meg, és már több mint egy évtizede fontos állomása a sportág magyar versenynaptárának. A szezon januári alapozással indult a pápaiak számára. A felkészülés részeként a klub a pápai sportcentrumban szervezett sparringot, amelyen több egyesület versenyzői is részt vettek. Bár a betegségek miatt néhány csapat végül nem tudott megjelenni, így is mintegy negyven sportoló mérte össze tudását.
A közös edzés kiváló lehetőséget adott arra, hogy a versenyzők idegen ellenfelekkel gyakoroljanak, mégis kontrollált körülmények között. A dunaújvárosi csapat mellett egy másik klub is csatlakozott vendégként, így családias, de szakmailag hasznos nap zárta a felkészülés egyik fontos állomását.

A Spartan kupán végül két sportoló képviseli a pápai egyesületet. A 13 éves Kiss Kornél a kadett korosztályban indul, míg Molnár Levente már a felnőttek között lép ringbe. Kiss Kornél edzője szerint jó formában várja a versenyt. Az elmúlt időszakban több edzésen vett részt, külön erőnléti felkészítést is kapott, ami látványos fejlődést hozott. Az ellenfelek kiléte a sorsolásig kérdéses, de a cél egy magabiztos, stabil teljesítmény.

Molnár Levente számára nagyobb kihívás következik: hat mérkőzéssel a háta mögött már a felnőtt mezőnyben kell helytállnia. A rutinosabb ellenfelek miatt nehezebb út vár rá, ugyanakkor edzője szerint küzdőszellemével bárkinek megnehezítheti a dolgát.
A Spartan Kupa csak a szezon kezdete. A tervek szerint márciusban következik a magyar bajnokság, majd további kupák várnak a csapatra a nyári szünet előtt.