Szombaton és vasárnap rendezték meg a jubileumi, 10. Zsoodance Festet, amely két napon át töltötte meg mozgással, zenével és látványos produkciókkal a Városi Sportcsarnokot.
A táncfesztiválon 35 egyesület több mint 1.300 táncosa mutatkozott be a neves szakemberekből álló zsűri előtt. A verseny különlegességét az idei évben is az adta, hogy a legkisebb manóktól a felnőttekig, a kezdőktől a profi versenyzőkig számos korosztály és stílus képviseltette magát, így a közönség valóban sokszínű bemutatókat láthatott.
A rendezvény résztvevőit szombaton Grőber Attila polgármester is köszöntötte. Beszédében köszönetet mondott a szervezőknek, a felkészítő edzőknek, a versenyzőknek, valamint a szülőknek is, akik támogatásukkal hozzájárultak a fesztiválon szereplő produkciók sikeréhez.
A szervező, Cserkuti Zsófi elmondta: a versenyre az ország minden részéből, valamint határon túlról, Szlovákiából és Ukrajnából is érkeztek táncosok. Az első napon minősítő versenyt tartottak, míg a második napon már a profi kategóriákban helyezésekért folyt a küzdelem.
A jubileumi Zsoodance Festről a Pápa Városi Televízió műsorában is beszámolunk.