Két újoncot avattak a sakkozók

Két újoncot avattak a sakkozók
2026. február 10.
A megyei sakk csapatbajnokság legutóbbi fordulójában a Szabadgyalog SE hazai pályán fogadta a dobogóra esélyes Kelet-Balaton együttesét. A mérkőzés végül a vendégek 7,5-4,5 arányú győzelmével zárult, ám az eredmény a körülményeket figyelembe véve egyáltalán nem tekinthető súlyos vereségnek.…
A megyei sakk csapatbajnokság legutóbbi fordulójában a Szabadgyalog SE hazai pályán fogadta a dobogóra esélyes Kelet-Balaton együttesét. A mérkőzés végül a vendégek 7,5-4,5 arányú győzelmével zárult, ám az eredmény a körülményeket figyelembe véve egyáltalán nem tekinthető súlyos vereségnek.

Kiss Csaba, a Szabadgyalog SE elnöke már előzetesen is jelezte: az Élő-pontszámok alapján a balatonalmádi csapat az esélyesebb, és várhatóan a bajnokság végén is a dobogón végez majd. A pápaiak jelenleg az ötödik helyen állnak a hétcsapatos mezőnyben, és ez a pozíció összhangban van az előzetes várakozásokkal, hiszen a megyei bajnokság számukra másodlagos szerepet tölt be az NB II mögött.

Ennek megfelelően a találkozón lehetőség nyílt újoncok avatására is. A csapatban bemutatkozott Présinger Zoltán és Domonkos Eszter, valamint vendégjátékosként asztalhoz ült a jelenleg Budapesten élő Döbröntei Dávid is. Számukra külön kihívást jelentett a klasszikus, akár 3-4 órás gondolkodási idejű partik világa, amely jelentősen eltér a korábban megszokott gyorsabb versenyektől.

A mérkőzés során végül a Szabadgyalog SE egy győzelmet, hét döntetlent és négy vereséget könyvelhetett el. A nap legnagyobb bravúrját Kiss Bence érte el, aki a második táblán papíron mintegy 285 Élő-ponttal erősebb ellenfelét győzte le. Döntetlennel zárt Janus Tamás, Gyimesi Andrea, Döbröntei Dávid, Asztalos Attila, dr. Sárközi Balázs, Csuta László, valamint az újonc Présinger Zoltán, aki biztató eredménnyel mutatkozott be a bajnokságban. Domonkos Eszternek ezúttal nem sikerült pontot szereznie, ám számára is értékes tapasztalatot jelentett a találkozó. A fordulót követően a Szabadgyalog SE az ötödik helyen áll a tabellán. A bajnokságot toronymagasan vezeti a Sentimento Ajka Bányász, második a Kelet-Balaton, míg a harmadik helyet a Tapolca foglalja el.
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []