Dunaújvárosban bizonyítottak a tollaslabdázók

Dunaújvárosban bizonyítottak a tollaslabdázók
2026. február 9.
Dunaújvárosban rendezték meg az Újváros Kupát, ahol felnőtt III. és IV. osztályú tollaslabda versenyen a Kilián DSE négy versenyzője is pályára lépett. A pápaiak legeredményesebb játékosa Mosonyi Péter lett, aki három éremmel gazdagította gyűjteményét.…
Dunaújvárosban rendezték meg az Újváros Kupát, ahol felnőtt III. és IV. osztályú tollaslabda versenyen a Kilián DSE négy versenyzője is pályára lépett. A pápaiak legeredményesebb játékosa Mosonyi Péter lett, aki három éremmel gazdagította gyűjteményét.

A Kilián DSE játékosai a IV. osztály vegyes páros számban kezdték meg szereplésüket. Varga Máté Szabó Viktóriával, míg Mosonyi Péter Németh Nórával alkotott párost, utóbbiak sorra aratták győzelmeiket, és a döntőben is diadalmaskodva megnyerték a versenyszámot.
- A férfi egyesek mezőnyében Máté és Péter is sikerrel vette az első fordulókat - mondta Horváth Attila, felkészítő. - A sorsolás azonban úgy hozta, hogy az elődöntőbe jutásért egymás ellen kellett pályára lépniük. A párharcból Péter került ki győztesen, Máté így ezúttal érem nélkül zárt. Péter viszont egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és a döntőt megnyerve megszerezte második aranyérmét is. A női egyesben Szabó Viktória teljesítménye hullámzó volt, ennek ellenére bejutott az elődöntőbe. Ott is volt esélye a győzelemre, ám biztos vezetés után - több érthetetlen hiba következtében - elveszítette a mérkőzést, így végül a harmadik helyen végzett. A férfi párosok között a Mosonyi Péter - Varga Máté kettős remekül menetelt, egészen a döntőig jutottak. A fináléban azonban már sok hibát vétettek, ami részben a hosszú versenynapnak és a sok lejátszott mérkőzésnek tudható be. Ennek eredményeként ezüstéremmel gazdagodtak. A női III. osztályú párosok versenyében Németh Nóra a tapolcai Bakler Zitával indult. Játékuk itt is ingadozó volt, ennek ellenére egészen a döntőig meneteltek, végül ezüstérmet szereztek - tájékoztatott a tollaslabda-edző, aki Szabó Norberttel készítette fel a versenyzőket.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []