
A viadalon ezúttal egyedüli versenyzőként Stanka Luca képviselte a Kilián DSE színeit, aki a korosztályváltás ellenére is biztató teljesítményt nyújtott. A verseny az U15-ös vegyes páros számmal kezdődött, ahol Luca a székesfehérvári Bognár Gábor oldalán lépett pályára - számolt be Horváth Attila, aki Szabó Norberttel készítette fel a versenyzőt. A mérkőzések végig szoros küzdelmet hoztak. Bár az ezüstéremért zajló találkozón három játszmában alulmaradtak, a megszerzett bronzérem mindenképpen biztató eredmény a következő évekre nézve.
Lány egyesben Luca magabiztosan megnyerte csoportját, ám a helyosztó mérkőzésen nem sikerült legjobb formáját hoznia. Itt is háromjátszmás vereséget szenvedett, ellenfele azonban megérdemelten diadalmaskodott. A döntőről ugyan lemaradt, de újabb bronzéremmel gazdagodott. A lány páros számot már az U19-es korosztályban játszotta Feind Rozival (VSD). A csoportmérkőzések során hosszú és fárasztó találkozók következtek, de a lányok mérkőzésről mérkőzésre egyre összeszokottabban játszottak, és kiharcolták a továbbjutást jelentő második helyet. A helyosztón azonban már érződött rajtuk a hosszú nap fáradtsága: az első játszmát dekoncentrált játékkal gyorsan elveszítették, a második szettben ugyan javult a teljesítmény, de a felzárkózásra ez már nem volt elegendő. Így itt is a harmadik helyen zártak, ami öt évvel idősebb ellenfelek között kifejezetten szép eredménynek számít.