Idei első ülését tartja a mai napon Pápa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A munkaértekezlet napirendjén több fontos előterjesztés mellett a városi bölcsődék és a család- és gyermekjóléti központ és szolgálat összeolvadásával létrejött Pápai Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény intézményvezetőjét is megválasztják.
Grőber Attila polgármester az ülés elején elmondta, hogy 2025 decemberében elhunyt Sydó Tibor, aki nagy szerepet játszott a város sportéletében és Pápa Város Díszoklevele kitüntetettje. Sydó Tiborra egy perces néma főhajtással emlékeztek a jelenlévők.
08:09
Az ülésen elsőként egy pályázat benyújtásával kapcsolatban is döntés született. A képviselő-testület támogatja a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására pályázat benyújtását. Az önkormányzat a települési értéktárban szereplő nemzeti értékek bemutatására és népszerűsítésére 4 millió forintra nyújt be pályázatot. A pályázat a kékfestés bemutatását célozza. Vonnák Andrea, az Élhető, Gyarapodó Városért, DK, Jobbik, LMP - Zöldek, MSZP, Momentum, Párbeszéd - ZÖLDEK önkormányzati képviselője a kékfestés fontosságára hívta fel a figyelmet, mint hangsúlyozta, a város egy fontos szellemi értéket őriz. Az előterjesztést egyhangú szavazással fogadta el a képviselő-testület.
08:20
Az ülésen ezt követően a Pápai Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény intézményvezetői beosztásra érkezett pályázatok elbírálásáról döntöttek. A felhívásra egyetlen pályázat érkezett, Tóth Katától, a Pápai Egyesített Bölcsődék volt intézményvezetőjétől.

Venczel Csaba, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a két eltérő profilú intézmény egyesítése kapcsán, a tevékenységek összehangolásáról kérdezte a pályázót. Tóth Kata elmondta, a két intézményben nagyon sok a közös pont, a két intézmény eddig is szoros együttműködésben működött. A működés hatékonyabbá válhat az összevonásnak köszönhetően. 
Grőber Attila a demográfiai helyzettel összefüggő feladatokról tett fel kérdést. A pályázó hangsúlyozta, a pápai bölcsődék magas színvonalon működnek, a szolgáltatást ingyenesen biztosítják. Az intézmény így eddig is a bölcsődék élvonalában működött. Folyamatosan figyelik a kihasználtságot, a város születésszámát és a 0-3 éves korosztály adatait.
A képviselő-testület egyhangúlag támogatta Tóth Kata pályázatát. Tóth Kata megbízása az idei év január 16-ától 2031. január 15-éig szól.
08:25
Az ülésen döntés született arról is, hogy a megüresedett 3. számú fogorvosi körzetben a fogorvosi ellátást területi ellátási kötelezettséggel, helyettesítés keretében dr. Lázár Zsuzsanna fogorvos látja el.
8:41
A képviselők az ülésen módosították a Pápa város településképének védelméről szóló rendeletet. Venczel Csaba a védett ingatlanokkal kapcsolatos szabályozásra hívta fel a figyelmet.

Unger Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője pedig a belvárosi ingatlanokról, az energetikai korszerűsítéssel kapcsolatos szabályozásról, az energetikai korszerűsítés elősegítéséről szólt. Úgy fogalmazott, a szigorú szabályozás miatt a belvárosi utcák elnéptelenedhetnek. Mezei László főépítész hangsúlyozta, ez egy rendkívül összetett kérdés. A helyi szabályok liberálisabbak a központi szabályozásnál. Az előterjesztést egyhangú döntéssel fogadta el a képviselő-testület.
8:44
A képviselő-testület ezt követően elfogadta a településterv és a településképi arculati kézikönyv készítésével és módosításával összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló rendeletet. 
Kerti Györgyi, a Közösen Pápáért Egyesület önkormányzati képviselője hozzászólásában arról szólt, hogy fontosnak tartja, hogy ebben a témában fórumokat szervezzenek. A képviselő-testület egyhangú döntéssel fogadta el az előterjesztést.
9:23
Az ülésen arról is döntés született, hogy a képviselő-testület támogatja a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára által 2026. évre kiírt Országos Műjégpálya Programra pályázat benyújtását. A program célja olyan műjégpályák létesítése, amelyek legalább 60 napon keresztül működnek és nevelési-oktatási időszakban ingyenes használatot biztosítanak a gyermekeknek.
Az önkormányzat egy 20x40 méteres pálya megvásárlására nyújt be pályázatot. A pálya beszerzése 80 millió forint, ehhez 40 millió forint támogatást igényel a város. Szakemberek véleményét figyelembe véve születik döntés arról, hogy a jégpályát az Esterházy-kastélynál, vagy a sportcsarnok mögött alakítsák ki.
Unger Tamás elmondta, hogy a kiírás szerint nem támogatható az a település, ahol 2025. január 1. óta jégpálya üzemelt. Városunkban 2025. január 1-jén működött jégpálya.
Grőber Attila elmondta, a magyar nyelv szabályai szerint ő úgy értelmezi a kiírás szavait, hogy ez a kizáró ok Pápára nem értelmezhető. A pályázat elbírálásakor kiderül, hogy a pályázat kiírója erről hogyan vélekedik.
Bali István, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a bérleti konstrukció és a vásárlás lehetőségének anyagi terheiről szólt. Felvetette, hogy az elmúlt évhez képest javult-e annyit a város anyagi helyzete, hogy ezt a jégpályát megvásárolja és működtesse.
Grőber Attila hangsúlyozta, több érv szól a vásárlás mellett. A forrást biztosítani nem lesz könnyű, de a befektetett összeg két év alatt megtérül, emellett a bevételek növelésére is törekedni kell.
Bakos László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a tervezett jégpálya működtetési, üzemeltetési költségeivel kapcsolatban tett fel kérdést.
Rádi Róbert osztályvezető elmondta, az üzemeltetést az új gazdasági társaság végezné. A helyszín megválasztása befolyásolja majd a működtetés költségeit, így azokat csak akkor lehet biztonsággal megmondani, ha döntés születik a helyszínről.
Süle Zsolt, az Élhető, Gyarapodó Városért, DK, Jobbik, LMP Zöldek, MSZP, Momentum, Párbeszéd ZÖLDEK önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, ezt a lehetőséget mindenképpen meg kell ragadni, a pályázatot mindenképpen be kell nyújtani. A képviselő hozzászólásában a Fő téren kialakított jégpályával kapcsolatos gondokra is emlékeztetett.
Venczel Csaba köszönetet mondott a pályázat elkészítésében résztvevőknek. Mint mondta, támogatja a pályázat benyújtását és örömét fejezte ki, hogy a költségvetésben van annyi tartalék, hogy az önrészt a város biztosítani tudja.
Kerti Györgyi szintén a korábban megépített jégpályát említette, majd hangsúlyozta, fontos, hogy támogassák a jelenlegi pályázatot.
A pályázat benyújtását egyhangú szavazással fogadta el a képviselő-testület.
9:33
Az ülés véget ért, a képviselő-testület előre láthatóan február végén tartja következő ülését.