Az AngelLife Rescue Team - ART Állat- és Természetvédelmi Alapítvány felhívására újabb segítő csatlakozott: Németh Ákos pápai őstermelő szalmabálákat ajánlott fel annak érdekében, hogy a kinti állatok átvészelhessék a rendkívüli hideget. A kezdeményezés gyorsan közösségi összefogássá nőtte ki magát, Vaszaron és Pápán is elérhetővé vált a segítség.
A történet egy közösségi oldalon látott megosztással indult. Olvastam egy felhívást a Facebookon, amihez több állatvédő szervezet is csatlakozott hozzá. Felmerült a kérdés, hogy a környéken nincs-e valaki, aki tudna segíteni - én pedig azt mondtam, hogy nagyon szívesen - idézte fel Németh Ákos.
Az őstermelő számára a döntés magától értetődő volt. Állattenyésztéssel foglalkozik, marhát, sertést és kutyákat tart, így pontosan tudja, mit jelent a tél az állatok számára. Mint mondta, a szalma ilyenkor kihagyhatatlan. Az istállóban mindig vastagon almoznak, a réten is van kirakva, az állatok vagy esznek belőle, vagy ráfekszenek.
A szalma Pápán, Sávoly puszta 2. szám alatt érhető el. Az őstermelő kéri, hogy az érdeklődők előzetesen telefonon - 06/70/4536294 - egyeztessenek, de hangsúlyozza: rugalmas, és mindenki számára igyekszik megoldást találni. A felajánlás nem darabszámhoz kötött. Ha tíz bála kell, akkor tíz. Ha tizenöt, akkor tizenöt. Nincs meghatározva. Amennyi kell - mondta.
Felmerült bennem az is, hogy jó lenne Pápán egy könnyebben megközelíthető hely, ahová ki lehetne tenni a szalmát azoknak, akik nehezebben mozognak, főleg ebben az időjárásban.
Arra a kérdésre, miért érzi fontosnak, hogy segítsen, egyszerű, de annál erősebb választ ad: Engem így neveltek. Azt tanultam otthonról, hogy a segítség oda-vissza működik. Ha segítesz, előbb-utóbb visszakapod. Ez bennem van.
Az AngelLife Rescue Team hangsúlyozza: nem szégyen segítséget kérni, nem ciki elmenni a szalmáért - az állatok élete múlhat rajta. A szervezet kéri, hogy aki tud olyan idős vagy mozgásában korlátozott emberről, aki nem tud eljutni a helyszínekre, jelezze feléjük, mert segítenek a szállításban.
Ez a kezdeményezés nemcsak az állatokról szól, hanem az emberségről is. Arról, hogy egy közösség képes összefogni, amikor igazán számít. Németh Ákos példája pedig megmutatja: néha a legnagyobb segítség a legegyszerűbb döntéssel kezdődik.