A megemlékezést a Pápai Huszár Egyesület és a Jókai Mór Művelődési Központ közösen szervezi. Cseh-Müller Orsolya, a JMK szakmai vezetője elmondta: a két szervezet több alkalommal is együttműködik a város kiemelt történelmi eseményeinek lebonyolításában, ezek közé tartozik a doni áttörésre való emlékezés, valamint a Pápai Hősök Napja is.
A JMK ezekben az esetekben biztosítja a rendezvény technikai feltételeit, gondoskodik a lebonyolításról, valamint arról, hogy az események biztonságosan és a szabályoknak megfelelően valósuljanak meg. A megemlékezés idejére, illetve azt megelőzően és követően fél órával lezárják az Esterházy út felső szakaszát a Hunyadi utcától a Szent István útig, idén 11-12óráig, az érintett időszakban az autóbuszok is kerülő útvonalon közlekednek.
Bolla Kálmán, a Pápai Huszár Egyesület vezetője felidézte: harminc évvel ezelőtt született meg az a gondolat, hogy a doni katasztrófáról méltó módon kell megemlékezni. Katonai hagyományőrző szervezetként természetesnek tartották, hogy ezt a feladatot magukra vállalják. Az első megemlékezést pontosan az események időpontjában, január 12-én hat órakor tartották, amikor 1943-ban megindult a szovjet támadás és a tüzérségi előkészítés a Don mentén. - Akkoriban még nem volt általános az ilyen jellegű emlékezés, mára azonban országszerte elterjedt gyakorlattá vált - fogalmazott.
Az évek során a megemlékezés időpontját is módosították annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek rajta. A vasárnap délelőtt fél tizenkettőre időzített esemény végén megszólaló harangszó különleges, ünnepélyes hangulatot kölcsönöz a megemlékezésnek minden évben.
A doni áttörés 1943. január 12-én indult szovjet offenzívája a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb nemzeti tragédiájához vezetett. A pápai megemlékezés célja ma is az, hogy a hősök áldozata és emléke soha ne merüljön feledésbe.