Az egészséges táplálkozásra nevelés jegyében különleges gasztronómiai program valósult meg a Weöres Sándor Általános Iskolában. Az intézmény aktív iskolaként kiemelt céljának tekinti, hogy a tanulókat a mozgás mellett a változatos és kiegyensúlyozott étrend kialakítására is ösztönözze. Ennek szellemében rendezték meg első alkalommal a Nemzetek Konyhája elnevezésű programot.
Az esemény során a diákok egy képzeletbeli utazáson vehettek részt, amelynek állomásain különböző országok tradicionális ételeivel ismerkedhettek meg. A kezdeményezés az év lendületes indulásának része volt, a baróti vendégek látogatását követően kínált újabb élményt a tanulóknak.
A rendezvény keretében török, görög, indonéz, brazil, mexikói és olasz ízeket kóstolhattak meg a gyerekek, de a hot dog sem maradt ki a kínálatból. A családbarát szemléletet jól tükrözte, hogy autentikus brazil édességekkel készült a magyar-brazil édesapa, Caffé Bernardo is, amely különleges ízvilágával nagy sikert aratott.
A brazil finomságok között szerepelt a három órán át főzött, karamellizált sűrített tej, amelyet csokireszelékkel vagy kókuszreszelékkel szórtak meg, valamint a kukoricatorta, amely inkább egy lepényszerű, kávé mellé illő nassolnivalóként vált a kóstolók kedvencévé. A Caffé Bernardo elmondta: 15 éves koráig Brazíliában élt, így személyes élményei is hozzájárultak ahhoz, hogy hitelesen mutassa be az ország gasztronómiáját. Mint fogalmazott, Brazília hatalmas ország, ahol a különböző nemzetek konyhája erősen befolyásolja a helyi specialitásokat - a tengerparton inkább halételek, míg a belső területeken marhahúsos fogások jellemzőek. A beszélgetés során a magyar ízek is szóba kerültek: kedvencei között említette a töltött paprikát, a töltött káposztát és a palacsintát, amelyeket édesanyja Brazíliában is gyakran készített, így ezek ízei máig meghatározóak számára.
A gyerekek nemcsak kóstoltak, hanem aktív résztvevői is voltak a programnak: mindenki egyedi útlevelet kapott, amelyben az egyes országok határátlépésekor pecséteket gyűjthettek. A játékos forma nagy sikert aratott, a tanulók lelkesen fedezték fel az ízutazás állomásait.
A visszajelzések alapján a kóstolók közül az édességek és a fahéjas forró csoki voltak a legnépszerűbbek. A program során a diákok megismerhették az ételek alapanyagait, érdekes információkat hallhattak az egyes országokról, valamint egy hot dog kvíz is színesítette a rendezvényt.