Vissza
Október 5-én tölttötte volna be 70. életévét Kozmitsné Tomor Ibolya, a pápai Bartók Béla Zeneiskola legendás fuvolatanára, aki több mint négy évtizeden át tanította és nevelte növendékeit a zene, a szépség és az emberi értékek szeretetére.
Egykori tanítványai most közösen emlékeznek rá: megírták ezt a szívből jövő megemlékezést, hogy tanáruk emléke és példája tovább éljen, és utat mutasson a jövő zenepedagógusainak is. (Az írást változtatás nélkül közöljük.)
In memoriam ‒ Kozmitsné Tomor Ibolya (1955‒2025)
Október 5-én lenne 70 éves Kozmitsné Tomor Ibolya, a pápai Bartók Béla Zeneiskola legendás fuvolatanára,
aki 2025. június 12-én, türelemmel és méltósággal viselt szenvedések után hunyt el. Temetésére június 20-án
került sor a pápai Kálvária templomban és temetőben, ahol családja, barátai, kollégái, tanítványai és tisztelői
rótták le kegyeletüket.
Halála olyan űrt hagyott maga után, amiből még a mai napig sem tudtunk felocsúdni. Talán ezért nem születtek
róla eddig sorok. Most azonban ‒ születésnapja közeledtével ‒ mi, egykori tanítványai, szeretnénk ezzel az
írással emlékezni rá, hogy alakja és emléke valóban örökké élhessen.
1955. október 5-én született Celldömölkön. Zenei tanulmányait is itt kezdte meg, majd a győri
konzervatóriumban folytatta, ahonnan egyenes út vezetett a győri Zeneművészeti Főiskolára. Olyan neves
tanárok mellett mélyíthette tudását, mint Varga Júlia, Eördögh János, Prőhle Henrik vagy Kovács Lóránt. A
magyar fuvolaiskola hagyományainak biztos alapjait, az igényes szakmai tudást és a zene szeretetét később
generációk egész sorának adta tovább.
Életének 40 éve kötődött a pápai Bartók Béla Zeneiskolához, ahol fuvolát és zongorát egyaránt tanított.
Töretlen lelkesedéssel, jókedvvel, de kellő szigorral nevelte tanítványait. Szigora sosem volt rideg: mindig a
szeretet és a fejlődés szolgálatában állt. Sokan emlékeznek ma is humoros, de találó megjegyzéseire, amelyek
egyszerre derítették mosolyra a növendékeket, ugyanakkor fegyelmezett, komoly munkára is ösztönöztek.
Tanítványai közül sokan választották a zenei pályát, mások pedig életük egyéb területén vitték tovább azokat
az értékeket, amelyeket tőle kaptak. A teljesség igénye nélkül említsük meg néhányukat: Horváth Dorina,
Mógor-Schmidt Katalin, Édes Ágnes, Kozma-Páll Erzsébet, Szabady Ildikó (Junior Prima-díjas), Nyilas Édua,
Kertész Eszter, Hetyei Zsolt, Kossuth Gergő és még sokan mások. Mindannyian büszkén vallják, hogy az Ibi
nénitől kapott alapok életük meghatározó részei lettek.
Életének legfontosabb társa férje, Kozmits Sándor, akivel 44 éven át példamutató házasságban éltek: szeretet,
türelem, egymás iránti tisztelet és hűség jellemezte közös útjukat. Sanyi bácsi minden koncerten és
növendékhangversenyen ott volt, kamerával a kezében, büszkén, szeretettel kísérve felesége munkásságát.
Ibolya néni élete nem csupán a tanításról és a zenéről szólt, hanem a szeretetről is, amely minden gesztusában,
szavában jelen volt. Ennek a szeretetnek része volt a vendégszeretete is ‒ aki egyszer kóstolta mennyei
süteményeit, az tudja, hogy ízei mögött ugyanaz a gondoskodás és szívbéli odafigyelés rejlett, ami tanításában
és emberi kapcsolataiban is megmutatkozott.
Kedvenc írója, Szabó Magda ‒ akivel egy napon született ‒ szavai mintha róla szólnának: „A halott, akit
szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó.”
(Álarcosbál) Ez a szelíd fény az, amely mindannyiunk szívében tovább él. Emléke örökké velünk marad: a
muzsikában, a tanítványokban, a szeretetteljes mosolyokban, a mennyei sütemények ízében, a derűben, amit
maga után hagyott.
Most, hogy a hiány fájdalma lassan emlékké szelídül, hálával gondolunk rá. Írásunkkal nemcsak gyászunkat,
hanem tiszteletünket és szeretetünket is szeretnénk kifejezni: ‒ hogy emléke valóban örökké élhessen, és
példát adjon a jelen és a jövő (zene)pedagógusainak is.
Nyugodjék békében.
