Vissza
A középkori múlt újabb értékes emlékei kerültek felszínre a Káli-medencében: kéthetes régészeti feltárás zajlott a mindszentkállai templomromnál, amelynek szakmai vezetését dr. Pátkai Ádám Sándor régész, a pápai múzeum közgyűjteményi szakmai vezetője látta el. Az ásatás nemcsak a templom építéstörténetéről szolgált fontos új adatokkal, hanem egy jövőbeli műemléki helyreállítás alapjait is megteremtette.
A feltárás a Tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum felkérésére, a két intézmény együttműködésében valósult meg. Bár a Pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum régészeti illetékessége a Pápai járásra terjed ki, az intézmények közötti szakmai együttműködés lehetővé tette, hogy dr. Pátkai Ádám Sándor vezesse a kutatást.
A Kopasz-hegy lábánál álló templomromot a helyiek régóta szerették volna jobban megismerni. A lelőhelyről eddig kevés történeti forrás állt rendelkezésre, a régészeti topográfia is csupán alaprajzi felmérést tartalmazott. A mostani ásatás azonban igazolta a korábbi feltételezéseket: a rom alatt egy Árpád-kori templom maradványai rejtőznek, amelyet a 15. század közepén jelentősen átépítettek. A korábbi szentély helyére nagyméretű gótikus szentély épült, később sekrestyével is bővítették az épületet, s valószínűleg a templomhajó kiszélesítését is tervezték, amelyet a török kori pusztítás hiúsíthatott meg.
A kutatás során az is kiderült, hogy a templom élete nem ért véget a középkorban. A régészeti rétegek alapján a szakrális funkció megszűnése után világi célokra is használták az épületet. A 17–18. századi kerámialeletek arra utalnak, hogy a romok között már pince vagy gazdasági épület működhetett, ami jól illeszkedik a Káli-medence más középkori templomainál megfigyelhető folyamathoz.
A két hét alatt négy kutatószelvényt nyitottak, amelyek révén a szentély és a sekrestye szerkezete szinte teljes egészében feltárhatóvá vált. A szakemberek tudatosan nem bontották meg a padlószint alatti rétegeket, mivel ott temetkezésekre számítanak. Ennek ellenére előkerültek emberi csontmaradványok, rózsafüzérhez tartozó keresztek és kegyérmék is.
A feltárás különlegessége, hogy maga a templom számít a legfontosabb leletnek. Az omladék eltávolítása után több helyen 50–70 centiméter magas, álló falak kerültek elő eredeti vakolatmaradványokkal együtt. A restaurátorok ezeket konzerválták, majd geotextíliával lefedve visszatemették, hogy a maradványok állapota a későbbi helyreállításig megőrizhető legyen.
A munkában a Tapolcai és a Pápai Múzeum szakemberei mellett a pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársai, önkéntesek és a helyi lakosok is részt vettek. A régész szerint a feltárás példaértékű összefogással valósult meg, amelyben meghatározó szerepet vállaltak a helyi szervezők, élükön Tóth Tamással.
A kutatás várhatóan jövőre folytatódhat. A következő ütemben a templomhajó és a templom körüli temető feltárását tervezik, miközben megkezdődhetnek az állagmegóvási munkák is. A hosszú távú cél, hogy a középkori templomrom rendezett, látogatható műemlékké váljon, és a Káli-medence újabb kiemelkedő történelmi látnivalójaként fogadhassa az érdeklődőket.
