Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki csütörtök reggel a HungaroMet a Pápai járás területére zivatarok kialakulásának veszélye miatt.
Az előrejelzés szerint a reggeli és délelőtti órákban egy kiterjedt csapadékrendszer vonulhat át a Dunántúl jelentős részén, amelyben zivatarok is kialakulhatnak. A legnagyobb veszélyt a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék jelentheti, egyes helyeken rövid idő alatt akár 30–40 milliméter eső is eshet.
A nap második felében már kisebb számban fordulhatnak elő zivatarok, azonban az erősebb cellákat viharos, 55–70 kilométer/órás széllökések, kisebb szemű jég, valamint intenzív csapadék is kísérheti.
A HungaroMet előrejelzése szerint a zivatarok estére fokozatosan megszűnnek.
A szakemberek azt javasolják, hogy zivatar idején lehetőség szerint húzódjunk fedett helyre, és fokozott óvatossággal közlekedjünk, mivel a hirtelen lezúduló csapadék jelentősen ronthatja a látási viszonyokat.