Július közepén ismét benépesült a tópart, ahová a társaság tagjai az ország számos pontjáról érkeztek. Az évek során a közös sátorozásból egy különleges hagyomány nőtte ki magát: minden évben más-más tematika köré épül a hétvége. Az elmúlt években volt már kalózos felvonulás, indián tábor, sőt egy alkalommal egy esküvőről érkező pár tiszteletére rögtönzött lakodalmat is tartottak. Az idei év témája a karácsony lett.
A nyári melegben Mikulások vonultak végig a strandon, a Grincs is feltűnt, a résztvevők karácsonyi pulóverekben és jelmezekben érkeztek, feldíszített fenyőfák mellett ünnepeltek, miközben ajándékcsere, cukorosztás és természetesen ünnepi fogások is várták a résztvevőket. A menüből nem hiányzott a halászlé, a töltött káposzta, a bejgli, a flódni és a mézeskalács sem.
A rendezvény ötletgazdája, Kovács Ödön elmondta, hogy számára a nagyteveli tópart már negyedszázada különleges hely.
– Huszonöt éve jöttem ide először, és beleszerettem ebbe a helybe. Zirctől ugyanannyira van, mint a Balaton, de azt a végtelen nyugalmat és csendet, amit itt kap az ember, a Balaton partján nem találja meg – fogalmazott.
A kezdetekben egyszerű baráti sátorozás volt a program, később azonban felmerült az ötlet, hogy minden évnek legyen saját témája. Az első jelmezes hétvégén az 1960-as és 1970-es évek hangulatát idézték meg, ezt követték a kalózok, majd az indiánok, idén pedig a karácsony.
A kalózos felvonulás különösen emlékezetesre sikerült.
– A Karib-tenger kalózai zenéjére vonultunk végig a homokon. Az egész strand odajött megnézni, hogy mit csinálunk. Akkor éreztük igazán, hogy ebből hagyomány lehet – idézte fel mosolyogva.
A társaság mára több mint ötven főt számlál, a tóparton húsznál is több sátor sorakozik egymás mellett. A résztvevők között informatikusok, mérnökök, tanárok, gyógyszerészek, irodai dolgozók és számos más hivatás képviselői is megtalálhatók. Van, aki Zamárdiból, más Komáromból, Székesfehérvárról vagy éppen a Művészetek völgye térségéből érkezik, de valamennyien ugyanazért jönnek Nagytevelre.
– Az egésznek az a lényege, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Felnőtt emberek vagyunk, vannak közöttünk nagyszülők, szülők, nagy gyerekes családok, mégis ilyenkor újra tudunk játszani. Szerintem addig nem öregszünk meg, amíg erre képesek vagyunk – mondta Kovács Ödön.
A szervezők külön figyelnek arra is, hogy a strandolókat bevonják a jókedvbe. A Mikulások cukorkát osztanak a gyerekeknek, a felvonulások és a jelmezek pedig rendszerint nagy sikert aratnak a tóparton. Bár a társaság nem a külső elismerésért szervezi a hétvégét, a kíváncsi tekintetek és a taps jól mutatják, hogy a különleges kezdeményezés mosolyt csal az arra járók arcára.
A nagyteveli tóparton így egyetlen hétvégére összemosódik a nyár és a karácsony. Ami másoknak meghökkentő látvány, az a baráti kör számára már hagyomány: egy közös játék, amely immár több mint negyedszázada bizonyítja, hogy egy jó társaságban bármelyik évszak lehet ünnep.