Pápai zarándokok is részt vettek a jubileumi, tizedik Fekete Madonna Zarándokvonat ötnapos lengyelországi zarándoklatán. A közel ötszáz fős közösség tagjaként Cséry Gergő atya vezetésével indult útnak egy pápai csoport is, amelynek tagjai között a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai, a Szent Benedek Plébánia Karitász Junior közösségének fiataljai, hitoktatók és a Fő téri plébánia hívei is ott voltak.
A zarándoklat során felkeresték Częstochowában a Jasna Góra-i kegyhelyet, ahol a híres Fekete Madonna-kegyképet őrzik. A zarándokok több szentmisén is részt vettek, keresztutat jártak, közös imádságokon vettek részt, majd Krakkóban az Isteni Irgalmasság Bazilikáját is felkeresték, ahol elimádkozták az Irgalmasság rózsafüzérét, valamint megkoszorúzták Mindszenty József bíboros szobrát.
A program egyik kiemelkedő eseménye volt a krakkói Szent II. János Pál-szentélyben bemutatott ünnepi szentmise, amelyet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrált. A szertartás alkalmával – Cséry Gergő plébános korábbi kérésére – a pápai Szent István vértanú Római Katolikus Plébánia küldöttsége Szent II. János Pál pápa ereklyéjét vehette át Jan Zając püspöktől. Ez különleges lelki ajándékot jelent a pápai plébániai közösség számára.
A zarándoklat több eseményén részt vett a pápai származású dr. Gerencsér Tibor, Magyarország krakkói főkonzulja is.
A jubileumi zarándoklat lelki vezetője, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a résztvevők hitükben megerősödve, új erőt merítve térhetnek haza a mindennapokba.
A Fekete Madonna Zarándokvonat évről évre több száz magyar zarándokot visz el Lengyelország legfontosabb kegyhelyeire, erősítve a magyar és a lengyel katolikus közösségek kapcsolatát.
(A zarándoklat résztvevőinek fotói)