Az ünnepségen elsőként Grőber Attila polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác személye számára nem csupán az „anyák megmentőjét” jelenti, hanem a kitartás és az igaz ügy melletti következetes kiállás jelképét is.
Felidézte, hogy Semmelweis életében nem kapta meg azt az elismerést, amely ma már egyértelműen megilleti, hiszen kortársai sokáig elutasították felfedezését, amely napjainkban az orvostudomány egyik legfontosabb alapelvének számít.
– A kitartást kívánom önöknek, merítkezzenek ebből a példából – fogalmazott a polgármester.
Grőber Attila arról is beszélt, hogy az egészségügyben dolgozók munkája jóval túlmutat a szakmai tudáson.
– Nem tárgyakat vagy gépeket gyógyítanak, hanem érző, sokszor fájdalommal küzdő embereket. Ez nap mint nap próbára teszi az ember lelkét is – mondta, majd a város nevében mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak áldozatos munkájukért, kitartást és lelki erőt kívánva számukra.
Az ünnepségen dr. Mézesné dr. Lőrinczi Enikő főigazgató is köszöntötte a dolgozókat. Beszédében emlékeztetett arra, hogy 1992 óta hivatalosan is Semmelweis-nap a magyar egészségügy ünnepe, az egészségügyi dolgozók számára azonban minden nap Semmelweis örökségének továbbviteléről szól. Kiemelte, hogy a kézfertőtlenítés jelentősége ma is ugyanolyan fontos, mint Semmelweis korában, hiszen a megelőzés életeket menthet.
– Mi lehet fontosabb, mint az emberi élet és annak méltósága? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy az egészségügy valódi csapatmunka, amelyben minden dolgozó egymásra támaszkodik.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy a Semmelweis-napi kitüntetések azoknak a kollégáknak szólnak, akik a mindennapi munkájuk során valami pluszt adnak hozzá közös feladataikhoz. Elmondta, hogy az elismerések odaítéléséről a munkatársak javaslatai és véleménye alapján döntöttek.
A Semmelweis-napi ünnepség zárásaként az „Álomügyelet” című vidám, zenés előadás szórakoztatta a résztvevőket.
A díjazottak névsora hamarosan.