Az idei rendezvény különleges aktualitását a Mohácsi csata 500. évfordulója adja. Bár a szervezők nem magát a híres ütközetet elevenítik fel, hanem azt a korszakot, amely a Dunántúl és Pápa életét is gyökeresen megváltoztatta: a török-magyar végvári harcok időszakát.
Pápa neve ekkor írta be magát a történelembe. A város vára kétszer is sikeresen állta a török ostromot, ami nagyban köszönhető Martonfalvi Imrének, Török Bálint udvari deákjának, aki jelentős szerepet vállalt az erődítés megszervezésében és a védelem irányításában.
A meleg időjárás miatt a programok 16 órakor kezdődnek, amikor megnyílik a középkori tábor. A látogatók nemcsak szemlélői lesznek a történelemnek: kézbe vehetik a korabeli fegyvereket, testközelből ismerhetik meg a páncélokat, viseleteket, és bepillanthatnak a hagyományőrzők mindennapjaiba.
A nap fénypontja természetesen a nagyszabású várviadal lesz. Közel száz hagyományőrző vonul hadrendbe, hogy látványos csatában idézze meg a végvári világot. Ágyúk és kézi lőfegyverek dörrennek, kardok villannak, a felderítők és kémek jelentései nyomán megindulnak a seregek, majd a tüzérségi előkészítést követően kezdetét veszi a mindent eldöntő roham.
A történelmi élményt hét hagyományőrző csapat teszi teljessé. A pápai huszárok és hagyományőrzők mellett érkeznek résztvevők Székesfehérvárról, Szárról, Nagyszékről és Tatabányáról is, így valódi seregszemlévé válik a rendezvény.
A szervezők azonban nemcsak a csatára készülnek. A középkori tábor mellett gyermekjátékok, látványos bemutatók, finom ételek és családi programok várják az érdeklődőket, így minden korosztály talál majd kedvére való elfoglaltságot.
Ha valaki kíváncsi arra, milyen lehetett a végvári katonák élete, hogyan készültek egy ostromra, vagy egyszerűen csak szeretné átélni a történelem egyik legizgalmasabb korszakának hangulatát, annak idén sem érdemes kihagynia a Hegy Napját. Egy délutánra ugyanis újra a 16. század költözik a hegyre.