Vidám dallamok, táncoló gyermekek, karneváli hangulat és megtelt belvárosi utcák jelezték pénteken délután, hogy kezdetét vette Pápa egyik legnépszerűbb nyári rendezvénye, a Pápai Játékfesztivál.
A háromnapos programsorozat nyitányaként a Fő téri nagyszínpadon az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola, a Feszty pacsirtái léptek színpadra. A határon túlról érkezett fiatalok műsora méltó kezdése volt a fesztiválnak, amely ezt követően a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncházával kapcsolódott a Mozgás Éjszakája országos programsorozathoz.
A régi játékfesztiválok hangulatát idézte fel a „Söprik a pápai utcát” című énekes flashmob. A pápai általános iskolák diákjai közreműködésével életre kelt karneváli menet a Fő utcáról indult, majd a Deák Ferenc és a Kossuth utcán keresztül járta be a belvárost. A daloló, integető gyermekek és a velük tartó közönség igazi fesztiválhangulatot varázsolt a város szívébe.

A menet végül visszatért a Fő térre, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselő és Grőber Attila polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd hivatalosan is megnyitották a három napon át tartó játékot és szórakozást.
Az est folyamán Vin Hart, később pedig DJ Dugó gondoskodott a jó hangulatról egészen hajnalig.
A Pápai Játékfesztivál szombaton és vasárnap is számos programmal várja az érdeklődőket. Az Erzsébet ligetben, a Várkertben és a Fő téren egyaránt családi, kulturális és szórakoztató események kínálnak kikapcsolódást minden korosztály számára.
A fesztivál első napja már megmutatta, ismét egy hétvégére a játék, a találkozások és a közös élmények fővárosává válik Pápa.