Projektzárójához érkezett a Bemutató Üzemi Fejlesztés az Agrárszakképzési Centrumnál elnevezésű, az únió, valamint a magyar kormány és a szakminisztérium által is támogatott pályázat. Két éve nyerte el a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum azt az 1 milliárd forint értékű pályázatot, amiből 9 helyen fejlesztették a jövő agrár szakembereinek oktatását, gyakorlati képzését. Ebből a pápai Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 200 millió forintban részesült. Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium duális szakképzésért felelős kormányzati biztosa úgy fogalmazott korszerű ismeretekkel rendelkező agrárszakemberekre van szükség.
- Ez a pályázat arról szól, hogy a tangazdaságokat lehetőleg a legkorszerűbb eszközökkel tudjuk felszerelni, hiszen ahhoz, hogy a diákok, amikor kikerülnek a munkaerőpiacra, a legfrissebb tudással, a legjobb tudással rendelkezzenek, ahhoz szükséges az is, hogy a legjobb technológiákkal ismerkedjenek meg. Amit természetesen a duális képzéssel is meg tudunk oldani, amikor a duális partnernél valós körülmények között tanulnak, de az is nagyon fontos, hogy legyen az iskolákban, a tangazdaságokban olyan hely, ahol szintén ugyanezt a modern technológiát tudjuk biztosítani - mondta Bagdán Boglárka. Hoczek László József főigazgató beszédében kiemelte a pápai Mező sikeres pályázatát.
- Ebben az intézményben olyan programot sikerült összeállítani az intézményvezetésnek, amelyben nagyon pozitív és nagyon jövőbe mutató célokat tudtak megfogalmazni. Azonban ehhez korszerű erőgépekre, korszerű kiegészítő berendezésekre van szükség ahhoz, hogy ezt tényleg be is tudják mutatni. Egy családi gazdaság által működtethető technológiát próbálnak a tanulóknak megtanítani, amely mintaként szolgálhat az otthoni karrierépítéshez. Ez teljesen egyértelműen a jövőt szolgálja - mondta Hoczek László József. A projektzáró vendégeit Kőszeghy Ádám, a Tangazdaság vezetője vezette körbe és mutatta be az új gépeket, berendezéseket, amik az elöregedett gépparkot váltják le.
- Az erőgépparkunk, illetve a munkagépparkunk teljesen kiöregedett, a szálastakarmány gépsor teljesen új, gyakorlatilag már használhatatlan volt a régi, erőgépparkunk pedig legalább 40 éves - mondta Kőszeghy Ádám. A tangazdaság vezetője örömmel látta, hogy a tanulók nagy érdeklődést mutatnak az új gépek, berendezések iránt. Ezeket most folyamatosan állítják üzembe és hamarosan minden munkát ezekkel tudnak végezni.
Modern gépek segítik az oktatást a Tangazdaságban
2026. február 28.
Projektzárójához érkezett a Bemutató Üzemi Fejlesztés az Agrárszakképzési Centrumnál elnevezésű, az únió, valamint a magyar kormány és a szakminisztérium által is támogatott pályázat. Két éve nyerte el a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum azt az 1 milliárd forint értékű pályázatot, amiből 9 helyen fejlesztették a jövő agrár szakembereinek oktatását, gyakorlati képzését.…