Megszépül a Szent József kápolna

Megszépül a Szent József kápolna
2026. február 27.
Néhány napja már dolgoznak a szakemberek a Szent József kápolna külső-belső festésén. Az emeleti rész és a lépcsőház már szépen el is készült, de még a munka nagy része hátra van. Kell is a sietség, hiszen a templom búcsúünnepére el szeretnének készülni.…
Néhány napja már dolgoznak a szakemberek a Szent József kápolna külső-belső festésén. Az emeleti rész és a lépcsőház már szépen el is készült, de még a munka nagy része hátra van. Kell is a sietség, hiszen a templom búcsúünnepére el szeretnének készülni. Március 22-én ünnepeljük Szent József kápolnánk búcsúünnepét, Szent József tiszteletére fölszentelt kápolna búcsúünnepét - mondta Salgó Ferenc plébániai kormányzó.

Erre szeretnénk a külső, belső festési felújítást elvégezni. Tavaly ünnepeltük a felszentelés 20. évfordulóját, akkor kapott egy általános meszelést, azóta nem volt ilyen jellegű felújítás. Nyilván az ablakok, ajtók, illetve párkányok a külső részeinél volt egy kis festés mert a farészek gyorsabban elkopnak, így most időszerű, hogy húsz év után egy komolyabb felújítást nyerjen és megszépüljön a kápolnánk. Már eddig is sokan adományoztak a felújításra, de a 3 millió forintos költségekhez még várnak támogatásokat. Salgó Ferenc azt kéri, hogy az utalásnál a megjegyzés rovatba írják be, hogy mire szánják a pénzt. A hívek adománya mellett kértünk az önkormányzattól is támogatást bízunk benne, hogy érkezik majd, illetve van egy alapítvány, a Szent Anna Plébánia Templomaiért Alapítvány, akik gyűjtenek ezekre a célokra. Tavaly az orgona beszerzéséhez is hozzájárultak és jelezték, hogy az idén is készek segíteni, úgyhogy bízunk benne, hogy a szükséges összeg a megfelelő időre összegyűlik. Már most szeretettel meghívom az ünnepi búcsúmisére a kedves érdeklődőket, kedves híveket, ami 2026. március 22-én délelőtt fél 11-kor lesz. Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató, aki a veszprémi Szent Margit templom plébánosa, korábban Ugodon is működött, tehát ismeri jól a mi körülményeinket, ő jön majd és ő fogja a búcsúmisét megtartani és megáldani a megújított templomunkat. Salgó Ferenc arról is tájékoztatta a híveket, hogy bár hét közben nem lesznek misék a templomban, a vasárnapi fél 11-es szentmise meg lesz tartva.
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []