A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek szerdán délután Pápán. A Sulyok Dezső-szobornál tartott megemlékezésen Pátkai Ádám Sándor közgyűjteményi szakmai vezető mondott emlékbeszédet, amelynek középpontjában az emlékezés felelőssége állt.
Mint mondta, Az emléknap szó nem pusztán dátumot jelöl a naptárban, hanem emlékezetpolitikai állásfoglalás is: kimondja, hogy volt diktatúra, volt elnyomás, voltak áldozatok - és nekünk kötelességünk emlékezni rájuk.
A szónok történészként, múzeumvezetőként és emlékező emberként is fontosnak tartotta kimondani: a diktatúra nem egyetlen politikai oldal sajátja a történelemben. A 20. század - és sajnos más korszakok is - azt tanítják, hogy amikor a hatalom korlátlanná válik, amikor az emberi méltóságot alárendelik egy ideológiának, amikor a félelem lesz a kormányzás eszköze, ott mindig áldozatok születnek. Függetlenül attól, milyen jelszavak, milyen zászlók vagy milyen politikai színek alatt történik mindez.
A beszédben elhangzott, a diktatúrákban közös az erőszak, a kirekesztés, a megfélemlítés és az, hogy az egyént alárendelik egy kizárólagosnak hirdetett igazságnak. És közös bennük az is, hogy mindig emberek szenvedik meg őket.
Pátkai Ádám Sándor az emléknap pápai vonatkozásairól is szólt. Hangsúlyozta, városunk is megélte a 20. század viharait. Voltak, akiket elhallgattattak, félreállítottak, meghurcoltak. Voltak, akiknek neve talán már nem szerepel a történelemkönyvekben, de családjaik emlékezetében ma is élnek. A mi feladatunk, hogy a közösségi emlékezetben is helyet kapjanak. Pápa történetében kiemelkedő alak volt Sulyok Dezső, aki városunk egykori polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként a demokratikus elvek mellett állt ki egy olyan korszakban, amikor ezért komoly árat kellett fizetni. Az ő sorsa is figyelmeztetés: a diktatúrák nem tűrik az önálló gondolatot, a szabad véleményt, a politikai pluralizmust. Az ilyen emberek vagy elnémulnak, vagy emigrációba kényszerülnek, vagy a hatalom peremére szorulnak. Életútja része városunk és nemzetünk közös történetének.
A szónok úgy fogalmazott, az emléknapon fontos, hogy középpontba helyezzük az embert. A névtelent és a név szerint ismertet. A pápait és az ország más részéből származót. Azokat, akik túlélték, és azokat, akik nem térhettek haza. Mert az emlékezés nem a múltról szól csupán. Rólunk is szól. Arról, hogy milyen közösséget akarunk építeni. Olyat, amely tanul a történelemből. Olyat, amely nem relativizálja a diktatúrát. Olyat, amely az áldozatok emlékét a politikai viták fölé emeli.
Az emlékbeszédet követően a résztvevők koszorúkat és mécseseket helyeztek el dr. Katona István emléktáblájánál, a Márton István utcában, csendes főhajtással tisztelegve az áldozatok előtt.
Az eseményen közreműködtek a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma diákjai. Verset mondott Maradics Márton, az intézmény 12. c osztályos tanulója, a fáklyás díszőrséget pedig szintén a gimnázium diákjai adták.