Az anyanyelv közös tér

Az anyanyelv nemzetközi napján hajlamosak vagyunk nagy szavakat használni. Kincsnek nevezzük a nyelvet, örökségnek, identitásnak - és mindez igaz is. Csak közben valahogy elfelejtünk körülnézni, megfigyelni, hogyan bánunk anyanyelvünkkel a mindennapokban.

Nem kell tudományos kutatásokat folytatni, elég megnyitni egy közösségi oldalt. Félbehagyott mondatok, ékezetek nélküli szavak, szétcsúszott jelentések, indulatból odavetett sorok. Mintha anyanyelvünk egy elhasználható eszköz lenne, nem pedig egy finoman hangolt hangszer. Pedig az általunk használt nyelv nemcsak közvetít, de alakít is. Gondolatot, vitát, kapcsolatot.

Pápa ebből a szempontból különleges hely. Itt az évszázadok során nemcsak beszélték, hanem formálták is a magyar nyelvet. Itt tanult és alkotott több jeles irodalmár, és városunk kiváló iskolái évszázadokon át nemzedékeknek adták tovább a kimondott és leírt szó tiszteletét. Pápa mindig is több volt egy pontnál a térképen, ez a város szellemi műhely volt.

Ma közben egy másik valóság is jelen van Pápán. A repülőtér miatt sokan élnek itt, akiknek nem a magyar az anyanyelvük. Más hangzással, más nyelvi logikával érkeznek, és mégis, tanulják a mi szavainkat. Figyelnek rájuk. Keresik a jelentésüket. Talán éppen ők emlékeztetnek bennünket arra, hogy amit természetesnek veszünk, az másnak tanulandó érték.

Az anyanyelv nem attól él, hogy ünnepnapja van. Attól él, hogy odafigyelünk rá. Hogy nem gyilkoljuk meg sietségből, vagy divatokat követve, nem tesszük nevetségessé igénytelenséggel, és nem használjuk fegyverként egymás ellen. A nyelv ugyanis közös tér. Ha romboljuk, mindannyian szűkebbre zárjuk ezt a teret.

Talán nem kellene mást tennünk, mint egy kicsit lassabban írni, tudatosabban beszélni. Megbecsülni azt a nyelvet, amelyen gondolkodunk, vitázunk, szeretünk. Mert az anyanyelv nem magától marad meg.

Mi tartjuk életben, minden kimondott és leírt szóval.