Újraindul A hónap műtárgya programsorozat az Esterházy-kastélyban és a Kékfestő Múzeumban, amelynek célja, hogy a raktárakban rejtőző, ritkán látható, mégis kiemelkedő értékű tárgyak hónapról hónapra a látogatók elé kerüljenek. A kezdeményezés nemcsak a gyűjtemény sokszínűségére hívja fel a figyelmet, hanem a múzeumi dolgozók személyes kötődésén keresztül is közelebb hozza a tárgyakat a közönséghez. A hónap műtárgya nemcsak tárgyakat mutat be, hanem történeteket, emberi sorsokat és egy város gazdag múltját is közelebb hozza a látogatókhoz.
Pátkai Ádám Sándor közgyűjteményi szakmai vezető elmondta: a legtöbb múzeumban a nagy állandó és időszaki kiállítások mellett számos olyan műtárgy található, amelyeket koncepcionális okokból vagy méretük, jellegük miatt nehéz bemutatni. A hónap műtárgya pontosan erre kínál megoldást: egy-egy kisebb, különleges darabra irányítja a figyelmet rövidebb időszakokra.
Az idei év különlegessége, hogy a kiválasztás szubjektív szempontok alapján történik: a múzeum munkatársai saját kedvenc tárgyaikat mutatják be. Ez lehetőséget ad arra, hogy a látogatók ne csak a gyűjteménnyel, hanem a mögötte dolgozó szakemberekkel is megismerkedjenek, és bepillantást nyerjenek a múzeumi mindennapokba. Az év során - februári indulással - összesen 11 műtárgy kerül reflektorfénybe.
A februári hónap műtárgya az Esterházy-kastélyban egy különleges, 19. századi jegyzettartó, amelyet 1965-ben ajándékozott a múzeumnak Csillag Antal, Pápán élő rendőrfőfelügyelő. A hosszúkás, virágmintás, nyitható tárgy hernyóselyem alapra készült, amely rendkívül érzékeny anyag, ezért speciális - pamut- vagy selyem - csomagolást igényel.
Turbucz Adrienn gyűjteménykezelő ismertette: a jegyzettartó magashímzéses technikával készült, amelynek lényege, hogy a hímzés alá idegen anyagot töltenek, így a minta plasztikusan kidomborodik. 
A tárgyban apró ceruza, papírlapok, több tárolózseb, valamint egy 1873. január 16-i dátum is található, amely egyértelműen jelzi korát. A halvány bejegyzések és nevek tovább gazdagítják a jelzettartó személyes, történeti jellegét.
A hónap műtárgya a Kékfestő Múzeumban is visszatér, ahol az idei bemutatás egy jelentős évfordulóhoz kapcsolódik. 1786-ban költözött Pápára a Kluge család, amely 1959-ig folytatta itt a kékfestő mesterséget - vagyis idén 240 éve kötődik a család neve a városhoz.
Az évforduló apropóján egy különleges tárgyegyüttes került a vitrinbe: a Kluge család különböző generációinak bélyegzői, amelyek egy dobozban, véletlenszerűen bukkantak elő. A legrégebbi darabok egészen a műhely alapításáig nyúlnak vissza, köztük egy 1783-as évszámot viselő mini bélyegző is.
A bélyegzőket időrendben és névsor szerint rendezték el, bemutatva a műhely vezetőinek sorát az alapítótól egészen Karcsay Miklósig. A kiállítás betekintést nyújt a kékfestő műhely gazdasági működésébe is: kereskedelemmel, szállítással, pénznemekkel és a mesterség mindennapi tevékenységeivel kapcsolatos bélyegzők is láthatók.

