Dr. Juhász Anita Márta, mint dr. Pados Edit közjegyző közjegyzőhelyettese a Pápa településen, 2024. február 5. napján elhunyt néhai Fejes István, születési neve: Fejes István (született: Pápa, 1968. szeptember 2., anyja születési neve: Bódai Erzsébet) volt 8500 Pápa, Igái utca 6. 4/18. szám alatti lakos örökhagyó hagyatéki eljárásában - tekintettel arra, hogy az örökségnek a törvényes örökösök által történt visszautasítása folytán arra vonatkozó adat merült fel, hogy más törvényes örökös hiányában a Magyar Állam örököl - az alábbi hirdetményt bocsátja ki:
A közjegyzőhelyettes felhív mindenkit, aki a hagyatékra öröklésben érdekeltként igényt tart, avagy a hagyatékra más polgári jogi jogcímen igényt kíván érvényesíteni, hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél írásban jelentse be.
További információ a mellékletben érhető el.
További információ a mellékletben érhető el.