Vissza
Nem tudtunk a láthatatlan veszélyről, arról, hogy egy félresikerült kísérlet közben bekövetkezett robbanás után radioaktív felhő indult el. Nem tudtuk, nem láthattuk, de attól még jelen volt. Nem tudtuk, hogy már napok, hetek óta úgy éltük, hogy a világ végleg megváltozott körülöttünk.
Aztán lassan mégis elkezdtek beszélni róla. Félmondatokban, késve, óvatosan. Addigra sokaknak már késő volt.
Csernobil – vagyis a Lenin Erőmű - nemcsak egy hely. Nemcsak egy erőmű. Hanem egy pillanat, amikor kiderült, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk annak, amit nem látunk – és annak is, amit nem mondanak el nekünk.
Sokan emlékeznek rá, hol voltak akkor, amikor kiderült. Ki mit hallott először. Mikor kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendben. És talán arra is, milyen volt utólag rádöbbenni, mi is érintettek voltunk.
Egy ilyen évfordulón nemcsak a katasztrófára emlékezünk. Hanem arra is, hogy mennyit számít az információ, az őszinteség, az időben kimondott szó.
Mert a legnagyobb bizonytalanságot nem mindig maga a veszélyérzet jelenti. Hanem az, amikor csak félmondatok vannak, amikor ferdítik az igazságot, amikor csak találgathatunk.
