„Sváb múlt, közös jelen” címmel rendezte meg a német nemzetiségi hagyományőrző hetet a Nátuskerti Óvoda. A programsorozat címét jól tükrözte a fotókiállítás is, ahol a látogatók a múlt és a jelen pillanatait bemutató képeket tekinthették meg.
A hét különösen fontos mérföldkő volt, hiszen a szervezők most először mutatták be szélesebb körben a csoport sajátos arculatát. Arra törekedtek, hogy az óvoda mind a négy csoportjának gyermekei aktívan bekapcsolódjanak a programokba. A kezdeményezés célja a hagyományok ápolása, a szokások megismertetése, valamint a sváb közösség életének bemutatása volt a legkisebbek számára.
A hét során a gyerekek sváb süteményeket sütöttek, kipróbálták a nemzetiségi viseletet, és ellátogattak a Kékfestő Múzeumba is. A programot gazdagította Pillerné Fódi Ilona, a német nemzetiségi önkormányzat elnökének látogatása, aki előadást tartott az érdeklődőknek. A szervezők külön köszönetet mondtak a német nemzetiségi önkormányzatnak a támogatásért és az aktív közreműködésért.
A rendezvénysorozat családi délutánnal zárult. A megnyitón a Munkácsy-iskola Vergissmeinnicht gyermektánc csoportja lépett fel, majd a családok négy állomáson keresztül ismerkedhettek meg a sváb hagyományokkal. Az érdeklődők kipróbálhatták a kékfestést, játszhattak kékfestőmintás memóriakártyával, valamint régi és mai használati eszközöket párosíthattak össze. Egy másik állomáson a sütemény receptjének helyes sorrendbe rendezése jelentett feladatot.
Az egyes állomások teljesítése után az óvónők különböző alapanyagokkal – liszttel, rizzsel, zsemlemorzsával és búzadarával – töltötték meg a résztvevők üvegeit, így minden család egy saját készítésű emléket vihetett haza. A délután folyamán a vendégeket lekváros kenyérrel, a gyerekek által sütött süteményekkel és bodzaszörppel kínálták.
Az esemény végén minden résztvevő egy kis emlékbefőttel, rozmaringággal, a sütemény receptjével, valamint sok közös élménnyel és fényképpel gazdagodva térhetett haza. A programsorozat megvalósítását Nagy Kitti, a Rozmaring csoport német nemzetiségi óvodapedagógusa irányította.