Az Erzsébetvárosi Óvoda idén is számos innovatív programmal és kezdeményezéssel várja a gyermekeket és szüleiket. Az intézmény vezetője, Lukács-Palkovics Dóra kiemelte, hogy az óvoda egyik legfontosabb célja a családokkal való szoros kapcsolat kialakítása és ápolása.
Ennek jegyében vezették be az idei nevelési évben az úgynevezett „Én Nap” programot, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a szülők októbertől májusig egy általuk választott napon részt vegyenek gyermekük óvodai életében. Ilyenkor egy játékos délelőtt keretében együtt tölthetnek időt a csoporttal, erősítve ezzel a család és az óvoda közötti kapcsolatot.
Szintén nagy népszerűségnek örvend az „Apanap”, amely kifejezetten az édesapák és gyermekeik közös élményszerzésére épül. Mind a négy csoportban változatos és érdekes programokkal várják az apukákat, elősegítve a közös játékot és a minőségi együtt töltött időt.
Az ovi nemrégiben elnyerte a kitüntető Kerekítő Mintaintézmény címet. A mindennapokban ott van a csoportokban Kerekítő Manó, aki bizony néha szomorú, néha vidám, olykor hisztis, de mindig segíti a gyerekekt a tanulásban, az érzelmi fejlődésben. Az érzelmi nevelés ugyanis kiemelt szerepet kap az intézmény pedagógiai programjában. Ennek egyik új eleme a gyermekjóga, amely mozgásos formában támogatja a kicsik testi-lelki fejlődését. A foglalkozások hozzájárulnak a gyermekek szociális kapcsolatainak erősítéséhez és érzelmi intelligenciájuk fejlődéséhez is.
Az óvoda ugyanakkor a modern kor kihívásaira is reagál: a fenntarthatóságra nevelés mellett fontosnak tartják a digitális kompetenciák fejlesztését is. Ennek érdekében indították el robotika tehetséggondozó programjukat, amelynek célja nem a képernyőidő növelése, hanem a digitális eszközök tudatos és okos használatának elsajátítása.
A gyermekek munkáját több korszerű eszköz is segíti, mint például a digitális okostábla, a digitális mikroszkóp, valamint a Bee-Bot robotok, amelyek minden csoportban elérhetők. Ezek az eszközök lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek komplex módon ismerkedjenek meg a technológiával, miközben játékosan tanulnak. A pedagógusok szerint mindez az óvoda–iskola átmenetet is megkönnyíti számukra.
A közelmúltban megrendezett nyílt hét is nagy érdeklődés mellett zajlott. A leendő óvodások szülei kisgyermekekkel érkeztek, hogy személyesen is megismerjék az intézményt. A látogatók betekintést nyerhettek a mindennapi óvodai életbe, megismerkedhettek a csoportokkal, valamint az óvoda programjaival – többek között a népszerű Kerekítő Manó foglalkozással is.