A Holokauszt emléknap alkalmából különleges oktatási és emlékezeti program valósult meg a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Az egyesületi tagok több napon át tartottak tárlatvezetéseket a helyi és környékbeli iskolák diákjainak a pápai zsinagógában.
A kezdeményezés célja az volt, hogy segítse az ünnepi megemlékezést, és egyben lehetőséget adjon arra, hogy minél több fiatal személyesen is megismerje az épületet, valamint betekintést nyerjen a város egykor jelentős létszámú zsidó közösségének múltjába, jelenébe és lehetséges jövőjébe. Az egyesület a program megszervezése előtt egyeztetett az iskolák vezetőivel és a tankerület igazgatójával is.
A felhívásra valamennyi pápai iskola reagált: több intézményből egy vagy több osztály érkezett, míg a református gimnázium teljes diáksága részt vett a látogatáson. A nagy érdeklődés miatt az eredetileg egy naposra tervezett esemény több napos programsorozattá bővült, sőt Marcaltőről is érkeztek diákok. Összesen 536 tanuló élt a lehetőséggel.
A tárlatvezetések során a diákok nemcsak az épület történetével ismerkedtek meg, hanem kérdéseket is feltehettek. Különösen nagy érdeklődés övezte a zsinagóga belső tereit, de sokakat foglalkoztatott az épület jövője is: gyakran kérdezték, mikor kerül sor a felújításra, és milyen funkciót kaphat majd a későbbiekben.
A látogatások személyes történeteket is felszínre hoztak. Több diák számolt be családi emlékekről, például olyan nagyszülőkről, akik zsidó családokkal álltak kapcsolatban, vagy részt vettek üldözöttek megmentésében. Ezek a történetek különösen értékesek lehetnek a helyi emlékezet megőrzése szempontjából.
Az egyesület a jövőbeni programokra is felhívta a figyelmet: a diákok bekapcsolódhatnak temetősétákba, szabadegyetemi előadásokba, illetve a Múzeumok Éjszakáján is népszerű zsidó tematikájú játékokba. Emellett egyes iskolák már konkrét projektek indítását is tervezik, például az egészségnevelés és az egészséges táplálkozás témájában.