Töretlen a versmondó verseny népszerűsége

37. alkalommal gyűltek össze a versmondást szerető általános iskolások a költészet napjához kapcsolódóan, hogy a pápához közeli Iszkázon született Nagy László tiszteletére egy versmondó versenyen mutassák meg tudásukat. - Nagyon népszerű ez a verseny, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 62 diák érkezett 16 iskolából, elsőtől nyolcadik évfolyamig versenyeznek. Külön szeretném kiemelni, hogy szlovák testvériskolánk, a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola tanulói is eljöttek hozzánk, akik mindig nagyon szép sikerrel szerepelnek ezeken a versenyeken – mondta Hardi Tünde a két tannyelvű tagozat vezetője.

Néhány éve már nincs kötelező vers, így mindenki a neki legjobban tetsző költeményt tudja előadni a zsűri és a versenytársak előtt. - A zsűri minden évfolyamon külön-külön értékel, az első, második évfolyamon minősítést ad ki, arany, ezüst, illetve bronz minősítést, efölött pedig első, második és harmadik helyezést.

Olyan zsűritagokat válogattunk, egyrészt saját iskolánkhoz kötődő volt kedves kollégákat, volt igazgatóhelyettes kollégákat, akik magyartanárok voltak, de természetesen olyat is választottunk, akinek például köze van egy kicsit a színészethez, illetve van egy kedves kolléganőnk, aki nem csak magyartanár, de könyv szerzője is. Nem véletlen, hogy ennyi idő után is töretlen lendülettel és hittel szervezik meg a Tarczy-ban ezt a versenyt.

- Az irodalom, a költészet részese, kell hogy legyen a napjainknak. Egy vers olvasása közben az ember kicsit magába száll, elgondolkodik azoknak a szavaknak a jelentésén, amit abban a versben olvas, mire is gondolhatott a költő, illetve hogy ő maga mire gondol ennek a versnek az olvasása közben – mondta Hardi Tünde. Azt gondolom, hogy hiába van ma már mesterséges intelligencia, hiába vannak ezek a kütyük, amiket nap mint nap nyomkodunk és nézegetünk, én azt gondolom, hogy az irodalomnak mindig is helye lesz az emberek világában, és ezért tartjuk fontosnak, hogy minden évben megszervezzük ezt a versenyt, és a résztvevők száma is azt sugallja nekünk, hogy életben kell tartanunk, mert szívesen jönnek a diákok. Főleg inkább a kicsik, de a nagyok között is jó néhány diák van, aki eljön, és ők már igazán komoly, hosszabb verseket adnak elő, sokszor igazán magas művészi színvonalon.